第8章

- 8. fejezet –

            Luhan tudtomra adta, hogy nem fogja egykönnyen feladni a kapcsolatunkat, s ezért borzasztó nagy hálát adtam az égnek; megbocsátott, hiszen átlátta a helyzetemet. Természetesen néha elfog a gyomorgörcs, de úgy érzem, sikerül még egy kicsit titokban tartanunk a kapcsolatunkat. Ezt elmeséltem az iskolában Lifennek is.
- Ezt mind neked köszönhetem… - motyogom halkan, miközben a hosszú ebédszünetünk felénél járunk. Az étkezde csordultig van diákokkal, mindenki tálcát tart libasorban; mi pont elkaptuk az utolsó kétszemélyes asztalt a sarokban, így megnyugodva lustálkodunk az ebédünk felett. Lifen szalvétával törölgeti ajkát, majd gondosan összehajtva a papírdarabot, mosolyogva teszi a tálca mellé.
- Igazából, a menedzser kérdezte meg, hogy mi a neved. Én nem mertem volna magamtól odamenni. Itt az alkalom, hogy boldog legyél. – kacsint rám mosolyogva, én pedig feltétel nélküli bizalommal mosolygok rá. Folytatjuk a csöndes ebédelésünket, én néha ránézek a telefonomra, mire Lifen hirtelen megtöri a csendet.
- Itt jön… - értetlenül vonom össze szemöldökömet. Körbepillantok, mire egy magas alakot vélek felfedezni, ez az alak pedig felénk sétál. Lifen megigazítja haját, majd fejét megtámasztva pillant fel a mellettünk megálló fiúra.
- Szia, Shuo. – köszön neki Lifen, pirospozsgás arccal. Én felpillantok a sármos fiúra, ki egy egyszerű bólintással üdvözli, majd felém fordul.
- Te vagy Meiling? – emeli fel szemöldökét, mire én szapora pislogások közepette veszem ki szemem sarkából, hogy Lifennek nem tetszik a srác kérdése. Egy félénk bólintással adom tudtára, hogy valószínűleg engem keres, mire széles mosoly húzódik arcára – arcgödröcskéi szinte táncolnak rajta. Térdén támaszkodva hajol le hozzám, s udvariasan kezét nyújtja.
- Shuo vagyok. Sokat hallottam rólad. – sötét szemei mögött rosszat is és jót is érzek; belső melegség áraszt el a közelében, valami belső jajveszékelés…

***

            Így ismerkedtem meg Shuo-val; majdnem mindennap sikerül több időt is együtt töltenünk, szinte bátyámként tekintek rá. A társaságában olyan szabadnak, olyan… gondtalannak érzem magamat. Ez alatt a pár nap alatt egy olyan barátot találtam az ő személyében, akiben Lifen mellett feltétlen megbízok. Mivel Lifent ismerte meg először, ezért rám is kíváncsi volt – én pedig próbálom őket összeboronálni, kisebb-nagyobb sikerrel. De Luhannal kapcsolatban még mindig óvatos vagyok…
- Még mindig nem mondtad el, hogy ki a barátod. – ugrik mellém Shuo hatalmas, játékos vigyorral a képén. Éppen igyekszem ki az utolsó óráról, de ő gátol. Feszült vagyok, Luhan kint vár rám. Zavar a jelenléte, hiszen neki most éppen randiznia kéne Lifennel.
- Senkire se tartozik, ne haragudj. – válaszolok könnyedén, ahogy táskámat az egyik padra teszem; szürke szövetkabátomat magamra gombolom, fekete kesztyűmet felveszem, és piros sálam marad utoljára; de kiugrik szívem, mikor Shou hirtelen felkapja a táskámat, és futni kezd vele. Elkerekedett szemekkel nézek utána.
- Shuo! – üvöltök, de ő csak röhögve provokálja magát. Kirohan az aulából. Páran ránk néznek, én pedig utána futok, ki az udvarra; három lépcsőrészen keresztül futok le utána üvöltözve, kifáradva, mire meglepetésemre egy magas alak kapja el Shuo karját.
- Azt mondta a hölgy, hogy tedd le a táskáját! – ismerem fel az ismerős hangot. Luhan volt az; kigombolt, barna szövetkabátban. Száját szürke körsála takarja, arcán pedig egy sötét napszemüveg pihen. Shuo lihegve néz farkasszemet vele, majd lassan átnyújtja a táskát, én pedig óvatos léptekkel indulok meg feléjük.
- Még egyszer meg ne lássalak a közelében… - morogja sáljába, tisztán és jól érthetően, majd ezzel a lendülettel el is kapja karomat, és Audijához kísérve nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját, így megbújhatok az elsötétített ablak mögött. Mikor becsukja az ajtót, még utoljára Shuo-ra néz, és átsiet a másik oldalra; én pedig melegedek a motor búgása közben. Amint beszáll, rögtön a gázra tapos és hangos fékcsikorgások közepette indulunk el; Shuo rideg tekintete lyukat égetett testemben, egyszerűen nem tudom elfelejteni azt a… „Tudtam…” tekintetet.
- Erre tényleg nem volt szükség. Mindenki minket nézett… És ha lebukunk? – óvatosan fordulok Luhan felé, de ő csak merev állkapoccsal figyeli az utat. Csak akkor volt hajlandó válaszolni nekem, mikor végre megállt a forgalom.
- Mit gondolsz, majd elnézem, hogy a táskáddal rohangál ez a kis szaros? Ismered? – emeli le arcáról a napszemüveget, mi azt a célt szolgálta, hogy ne ismerjék fel. Pupillája tűhegynyire szűkült barna szemeiben, én pedig kissé megszeppenem.
- Igen… - nem akarok neki többé hazudni, ezért bevallom neki az igazat. Egy vonallá préseli száját, majd összehajtja a napszemüveget és a műszertartóra dobja. Csönd honol közöttünk.
- Nem akarok olyan pasinak tűnni, aki ilyen kis mitugrászokra féltékeny. – hangja érezteti velem, hogy valóban szeret, és hogy meg szeretne védeni. Most nem szeretnék ebbe belefolyni, hiszen a kibékülésünk óta most tudunk normálisan eltölteni egy délutánt. Térdére téve kezemet mosolygok rá.
- Szeretem mikor ilyen vagy. Egy hónapja csináljuk ezt az egészet, már semmi sem akadályoz. – nyugtató mosolyt küldök felé, ő pedig hosszas hezitálás után veszi le a kormányról a kezét, s a térdén pihent kezemet illeti egy lágy csókkal.
            Az egész délutánomat rááldozva is kevésnek tűnt. Étterembe jártunk, moziba mentünk, meglátogattuk a szüleit és az anyukámat is, majd végül este átmentünk hozzá. Nem jártam még Luhan lakásán, de nem is bántam még meg. Gyönyörű albérlet; minden hófehér, modernizált bútorzattal. A kellemes melegre hivatkozva felakasztom a kabátomat, és elmerengve az objektumok szépségén, vezet a konyhába. Miközben összedob kettőnknek valami enyhe vacsorát, én felülök a tűzhely mellett lévő konyhapultra, s lábamat lóbálva nézelődök, krumplit rágcsálok. Néha fenékbe rúgok, néha egymást provokálva nevetgélünk, míg nem elkapja a bal bokámat, és majdnem lehúz a pultról. Jajveszékelve kapaszkodok a pultba, azonban jelzett a sütő. Luhan egy pillanat alatt összedobott egy kétszemélyes vacsorát, utunk pedig folytatódott a széles, hófehér bőrkanapéjára. Egy utolsó filmre áldozzuk időnket, de már a film felénél elkalandozott jobb combomon bal keze. Az egész nappaliban sötét volt, csak a TV világította meg a szobát; Rápillantok, ő engem néz, míg nem rájövök, hogy mit akar. Lehunyom a szemem, ahogy szája finoman, alig érintve simul az ajkaimra. Óvatos, csókja tapogatózó, bátortalan, várja válaszom, várja, hogy akarjam én is. Megfeszülök a vágytól, szám válaszol az övének, félig elém hajol, testemnek simul, nyelvem moccan és nyomban rátalál az övére. Lassan, élvezettel csókol, számat ízleli, nyelve a nyelvemet simítja, ajka mézédes, elmerül bennem, számba sóhajtja a vágyát, a várakozás semmivé válik, már csak múlt... Ha eddig azt gondoltam, a hangja elképesztő, mert csendbe burkol, ha azt hittem, felülmúlhatatlan, ahogy az érintése élettel tölti meg a bőrömet, nos a csókja... a csókja nem is evilági.
Percek telhettek el úgy, hogy szinte súlyával nyom le a kanapéba. Két csók között a fejem alá húzza a kanapé egy kemény párnáját, s ismét visszatér ajkaimhoz, mik szinte vöröslően pulzálnak az érzésre. Felforrósodott keze végigsimít bal combomon, majd fentebb haladva benyúl ingem alá, így derekam oldalát cirógatva. Hirtelen eszembe hasít, hogy hová fog ez fajulni, ha így folytatjuk – ezért megfogom kalandozó kezének csuklóját.
- Baj van? – morogja kissé rekedtes hangon, ahogy eltávolodik ajkamtól. Kissé összevonom szemöldökömet, ő pedig rájön, hogy én még nem állok készen se testileg, se lelkileg. Tudja, hogy bízom benne, tudja, hogy ha úgy alakulna, az életemet is rábíznám… De a szüzességemet még szeretném kicsit magamnál tartani, legalább két évig. Tudja, hogy kissé elsieti a dolgot, ezért egy hosszú homlokcsók után felhúz engem, majd a filmet egy fél órás kihagyás után újra folytatni kezdjük; átölel két karjával, így pihenek a testére dőlve. Hirtelen elfog a bűntudat, hisz még így is hallom, ahogy kalapál szíve – de vigasztal is, hiszen mind miattam.
Kicsivel később kikísér engem az albérlet kapuja elé. Felé fordulok, megigazítja rajtam a sálat és a sapkát, majd egy hosszú, lágy csókot adva ajkaimra köszön el tőlem.
- Vigyázz magadra. Hívj, ha hazaértél! – dorgál kissé, mire én hevesen bólogatva fordítok hátat.

Nem tud nagyon kiszökni hang a torkomon, mióta… majdnem megtörtént közöttünk az első szexuális... valami. Lehet, én vagyok maradi, de még szeretnék szűz maradni – ezekkel a gondolatokkal tartottam haza, s fel se tűnt, de a háromnegyed órás út pár perces lett hirtelen.

            Másnap, azaz szombaton elég későn ébredek ahhoz, hogy már tízóraizni tudjak. Elnyammogva magamban húzom ki párnám alól fehér telefonomat, de valamiért felébreszt ez a sok nem fogadott hívás jelzés. Összevont szemöldökkel ülök fel az ágyon, majd megnézem; harminckét Luhantól, tizenhét Wufantól és nyolc anyutól – Lifen öt hívását pedig már meg se merem említeni. Nem értem, hogy mi történik hirtelen. Azt se, amit Lifen küldött SMS-ben; egy link. Megnyitom. Amint telefonom végre betölti a link teljes oldalát, hirtelen kihagy a szívem egy ütést, érzem, hogy sápadtság veszi uralma alá testemet, és reszketni kezdek, mint a nyárfalevél. Egy pletykaoldal cikkje: A volt EXO tagnak, Luhannak barátnője van?!
… s mellé csatolva az éjszaka elejtett csókunk, alatta pedig egy monogram. Z.L.
Hosszas gondolkodásomból ijedten riadok fel, amint őrülten rezegni kezd a telefonom. Luhan az, én pedig rögtön elcsúsztatom a „Felvesz” gombot.
- Mi ez a cikk, Meiling?! – üvölt a telefonba, én pedig hebegve-habogva kelek ki az ágyból.
- Miért engem üvöltesz le?! Most keltem fel, alig pár perce! Te hívogattál, anya, Lifen és Wufan! – emelem fel a hangomat, mintha előttem állna és veszekednénk. Hallom a vonal túlsó oldalán, hogy mély lélegzetet vesz, majd kifújja.
- Rendben. Figyelj ide. Nem tudom, hogy most mi fog történni, Xiu megpróbálja elsimítani az ügyet egy kis interjúban. Ha ez se sikerül, akkor… - nem várom meg, míg befejezi, közbe vágok.
- Akkor ugyanúgy folytatni fogjuk! Ki fogok melletted tartani, hívjanak bármekkora rongynak! – már korábban is tapasztalta ragaszkodásomat, de még csak most mutatom meg fogam fehérjét. Most állok a szakadék szélén, most vagy megingok az egyensúlyomból, vagy pedig sikerül megmentenem magamat. Magunkat.
- Könyörgöm, Meiling… Kettőnk közül téged kapnának szét a riporterek, az emberek és a családod… - hangja megremeg a vonal túlsó felén, emlékeztet, hogy neki van igaza. Elérzékenyülök, könnycsatornám majd’ szétrobban. Rettegek, főleg, hogy Luhan is retteg. A köztünk beállt néma csönd után megszakítom a vonalat, ő pedig nem próbál meg újra hívni. Hálás vagyok Xiu-nak, ha sikerül elsimítania a dolgokat, de jelenleg jobban aggaszt anya és Wufan reakciója, de inkább Lifent hívom. Háromszor tárcsázom a számát, míg nem végre felveszi.
- Lifen…? – kérdezem óvatosan, de hirtelen hangos sírást hallok.
- Meiling, annyira sajnálom! Minden az én hibám! – zokog, nyeldekli könnyeit hangos görcsök közepette. Elszörnyedt tekintettel nézem magamat a tükörben.
- Meiling, tudod, hogy mennyire szerelmes vagyok Shuo-ba! Kíváncsi volt, hogy hova mentél a barátoddal, én pedig elmondtam neki, hogy Luhannal vagy és hogy hova mentetek! Aztán lelépett! – még ő háborodik fel, hogy Shuo lelépett. Ismét előjön a szorongásom, ismét remegni kezdek. Nem adok választ, ereimben túlteng az adrenalin és olyan erővel vágom a telefonomat a velem szemben álló tükörhöz, hogy a telefon ripityára esik, a tükör pedig behorpad. Lifen tönkretette az életemet.